2011. október 25., kedd

Tapéta

Miközben a "lassú víz partot mos" elvét követve haladok a babaszoba berendezésének rögös útján (még új képkereteket kell vadásznom a kiságy fölé, megrendeltem a párnára az anyagot és várom, hogy megérkezzen, mert akkor meg tudom varrni és van még néhány dekor apróság, amit meg szeretnék csinálni, mindezt úgy 3 héten belül), keresgéltem néhány tapétát, amikkel egyedivé és különlegesség lehetne tenni egy gyerekszobát. A tapéta szó hallatán nyilván sokan nagyszüleink bordó, arany förtelmire gondolnak a 70-es évekből, de ma már szuper minták léteznek. Persze a kevesebb itt is több. Egyrészt, mert az igazán vagány tapéták nagyon drágák és egy szoba komplett befedése olykor egy jobb kanapé árával vetekszik, másrészt, mert a tapétát nem, mint a festék alternatíváját használjuk, hanem díszítünk, hangsúlyozunk vele egy falrészt, esetleg bútort, vagy ajtót.


Ez az abszolút kedvencem, mert fiú és lányszobában is jól mutat. Egyébként létezik több színben is, ha valaki nem kedveli a szürkét.



Ahogy a képen látszik is, ebben a tapétában az a szuper, hogy a gyerkőcök saját maguk színezhetik ki, már, ha engedjük nekik.


Ugyan nem kifejezetten gyerekszobai tapéta, de el tudom képzelni, hogy beletesszük a gyerekek rajzait a "képkeretekbe", vagy akár ők is készíthetnek műalkotásokat.


Kevésbé kreatív szülőknek ajánlom ezt a megoldást, nem kell kitalálni az esti mesét, csak felnéznek a falra és már kész is a történet.


És végül a tapéta Hanna szobájából félkész dekorral nemsokkal a beköltözés után. Ma már persze sokkal szebb az egész és nincs randa zöld szőnyeg sem, aminek kilóg a csücske a fotón.

2011. október 18., kedd

DIY kép

A négy New York-i fotónk helyére kerestem egy nagy, gyerekszobába illő képet. Nem akartam újra megfúrni a falat (mármint technikailag nem én fúrom, hanem a férjem, de olyan lakberendezősen hangzik, hogy ezt is meg tudnám csinálni, ha akarnám), mert nagyon szeretem őket és reményeim szerint egy nap még visszakerülnek ide. Azt sem tudtam igazán mit is keresek, sok minden tetszett, de valahogy az összes eltérített az eredeti tervemtől, hogy a szoba stílusa "állatos" motívumokra épüljön, némi skandinávos beütéssel. Aztán amikor a RAR-ra tervezett párnához átkutattam a textiles dobozomat, ráleltem egy madaras anyagmaradékra, amit három éve vettem az IKEÁ-ban, készült is belőle két párnahuzat a dolgozóba, de valahogy nem illettek oda. Most azonban újjászületett, mert némi textilfesték és egy nagy képkeret segítségével felturbóztam egy kicsit. A párna mellé amúgy is kellett valami, ami kiegyensúlyozza a "sárgaságot" (az agancsok mellett a másik heppem a szimmetria....am a dork I know....), ezért sárga textilfestéket vettem és egy nyír képkeretet.



A passzpartut (nem tudom szakszerűen írtam-e le ezt a szót, úgyhogy sorry, ha nem) rátettem a textilre és próbáltam beigazítani, hogy a legtöbb madárka látszódjon, aztán csak úgy szemre körbevágtam, majd nagyon amatőr módon sima barna ragasztószalaggal ráfeszítettem a fehér keretre. Ha valaki ilyet csinál, előtte nézze meg, hogy a jó oldalra ragasztja-e, mert különben úgy jár, mint én, hogy az egészet sűrű káromkodások között óvatosan le kell szednie és újrakezdeni az egészet. Nekem ez a művelet tovább tartott, mint maga a festés. Amikor szépen kifeszült a "festővásznam", nekiestem a festékkel. Mivel a minta nagy és a madaraknak jóformán csak kontúrjuk van, olyan volt, mintha egy óriási kifestőben színeznék. Tíz perc múlva kész is lett a mű, némi száradás után pedig felkerült a helyére. Normál esetben, a textilfestéket vasalóval fixálni kell, én ezt kihagytam, mert úgyis a falon lesz. És hogy lássátok a végeredményt, itt van egy before-after képsor: (és igen, vakut kezelni, fehéret állítani még mindig nem tudok, tehát becsillogott az egész)

A New-York-i fotósorozat a dolgozóban.

Madárkák az átlényegült gyerekszobában.

2011. október 17., hétfő

Lámpák gyerekszobába

Eddig nem néztem fel a leendő gyerekszoba plafonjára, pedig nem ártott volna. A régi ex-konyhai lámpánk helyett valami sokkal extrábbat tervezek. A kisfiam szobájában egyelőre marad minden a régi, esetleg beszerzek egy hangulatfényt az éjszakázásokhoz, de addig is, elméláztam kicsit a témán.

A világítás amúgy is egy lakás sarkalatos pontja, sokan nem fordítanak rá elég időt, hogy megtervezzék, pedig a jól eltalált világítótestek nagyon is meghatározzák egy otthon stílusát és hangulatát. Csakúgy, mint minden szobában, a gyerekszobában is igaz az a szabály, hogy szükség van jó általános fényforrásra, mondjuk a játékhoz, vagy a takarításhoz, kiegészítő fényekre, ha este mesét olvasunk és hangulatvilágításra, ha mondjuk éjjel háromkor pelenkát cserélünk. Persze sok minden múlik a tér nagyságán, a mennyezet magasságán, vagy, hogy mekkorák az ablakok. Az is fontos, hogy olyan lámpákat válasszunk, amit sokféle stílussal kombinálhatunk és csak azért, mert kidobtuk a rácsos ágyat a micimackós rácsvédővel, ne kelljen a csillárt is lecserélni, mert az ifjúsági ágyunk mondjuk egy antik darab. Ebből következően szerintem megéri jó minőségű, esetleg design lámpákra hajtani, még ha néha drágábbak is, mint az Obi-s verziók, mert sok-sok évig velünk lehetnek, értékállóak és a gyerekszoba változásával is idomulnak az aktuális designhoz.

A kínálat most is feneketlen, van minden, mi szem-szájnak ingere, ezek az én kedvenceim. Nem mondom, hogy az összes darab végigkísér egy gyerkőcöt születésétől 18 éves koráig, de 10-12 évre biztosan mindegyik megállja a helyét, kortól, nemtől függetlenül. Ja, és mindegyik kapható itthon is.

Garland csillár, Habitat


Norm 06, többféle méretben létezik


IKEA PS


IKEA csillár klasszikusabb enteriőrbe, vagy királylányoknak


Nem hagyhattam ki:-)) Moo Wall lamp

Ed Carpenter Pidgeon Lamp, millió féle színben kapható

Bona China Big Owl Lamp, ez létezik kutyásban is szintén több méretben.

Lamp Flower, nagyon sikkes darab

House Doctor DK asztali lámpa, nagyon praktikus és szép is. 

Ribbon asztali lámpa, Habitit

2011. október 13., csütörtök

Textil mustra

Már említettem, hogy vadonatúj RAR hintaszékünkre párnát keresek. Napsárga-mustáros árnyalatút, nem túl élénket, geometrikus, esetleg absztrakt mintával, hogy kicsit feldobja a szürkéskék, bézs, natúr fa kombót James Bean szobájában. Kábé egy hónapja ezen kattogok, járom a várost, szörfölök a neten a megfelelő anyag/ párnahuzat után kutatva, teljesen eredménytelenül. Néha szembejött egy-egy kompromisszumos megoldás, napsárga volt, de..., geomertikus volt, de.... Egy idő után azt gondoltam lehet, hogy a sötétkék, vagy a fekete is jó lenne, abból legalább van itthon és nem kéne az egésszel foglalkozni, törődhetnék inkább az őszi ablakpucolással. Aztán eszembe jutott, hogy az Etsy-n iszonyat mennyiségben árulnak méterárut és párnákat és körbenézek ott is. A párnákról letettem, mert úgy gondoltam egy évre, amíg Bean birtokolja ezt a pici szobát nem érdemes 50-60 dollárt kiadni, de kiderült, hogy méteráruból lehet akár fél yardot is venni, amiből pont kijön egy 40X40-es párnahuzat eleje, a hátulját pedig megoldanám valamilyen maradék anyagból, ami kilószám áll itthon. Fél óra alatt megtaláltam, amit kerestem, tulajdonképpen többet is. Most itt téblábolok a bőség zavarában, és várom az ihletet, hogy eldöntsem melyik lesz a nyerő:

Heather Bailey

Orla Kiely

Michael Miller


Scarletfig


A második, Orla Kiely darab nyilvánvalóan kilóg a sorból, hiszen nem sárga, de, ha őt választom, a párna hátoldala lesz sárga, egyszínű anyagból, esetleg egy kimustrált pólóból. We'll see....

2011. október 7., péntek

Babastílus

Gyereket jól öltöztetni nehéz téma. Ahogyan egy gyerekszoba stílusát meghatározni, kialakítani is. Ezért gondoltam, hogy teszek egy kis kitérőt a babaruhák világába.

Gyereket öltöztetni nehéz téma. Főleg kevés pénzből. De nem lehetetlen vállalkozás. Miután Hanna születésekor szembesültem a ténnyel, hogy gyerekruhát pont annyiért lehet kapni, mint amennyiért az ember magának vásárol mondjuk egy pólót, vagy egy nacit, ráadásul pont ötöd annyi időre veszed meg, mint ameddig te hordanál bármit is, elhatároztam bevetem magam a turkálók naftalinszagú világába és továbbképzem magam, mert nincs értelme háromhavonta tízezrekért vásárolni, aztán a felét sírva kidobni, mert a répapüré és a kaki nem jött ki belőle. Az első vizitem természetesen csalódással végződött. A babakék és idegesítő pink rugdalózók és nadrágok majdnem elvették a kedvem az egésztől, nem beszélve az irdatlan embertömegről, akik gyakorlatilag bármire képesek, csak hogy elmarják a jobb cuccokat előled. Ám szükség törvényt bont, felvérteztem magam és derékig elmerültem a bálák között. Aztán az első zsákmánytól vérszemet kaptam, idővel pedig megtanultam meglátni a jó darabokat és néha elorozni egy-egy határozatlan egyed elől. Hát igen, a vadon törvényei... Persze nem csak turkálóban vásárolok, aki, keres, talál, három év után lassan lett egy listám azokról a helyekről, ahová érdemes elmenni. Az új ruháknál, ha szűk a keret, szerintem fontos, hogy tudjon az ember lánya előre gondolkodni. Gyakran betévedek a leárazásokra és olyan darabokat veszek meg potom áron, amit mondjuk csak egy év múlva fogunk tudni hordani (itt fontos az emlékezőképesség frissen tartása, hogy ne felejtsük el, mi lapul a gardrób alján:-). És viszonylag gyakran vásárolok interneten is, mert sok webshop olcsóbb, mint olykor a turi. Az egyetlen dolog, amit sosem vennék használtan az a cipő. Ők is megérnek egy mesét, életem másik nagy kihívása, hogy szép, de jó minőségű és nem méregdrága cipőt találjak a gyereke(i)mnek. Itt még van hová fejlődnöm, ha bárki ki tud segíteni ötletekkel, szóljon.

Azért mielőtt a konkrét lelőhelyeimet felsorolnám, elmerültem az álmok világába és összeszedtem néhány darabot, amiket bármikor ujjongva feladnék a manókra. Ezek most James Beanre való tekintettel újszülött ruhák, de a cégek, ahonnan a képeket válogattam gyártanak mindenfélét nagyobbaknak is, amik szintén gyönyörűek. Sajnos a webcímeket nem gyűjtöttem ki, de ha bárkit érdekel és megkeres, előbányászom szívesen.


cuki lányrugi
ki mondta, hogy a kék csak ronda lehet

doggy style


vagány unisex

igazi pasis darab
új kedvencem a kötött rugi

állati

...és a képeket reggelig tudnám töltögetni. Itt van a listám a gyakrabban látogatott helyeimről a teljesség igénye nélkül, elsődlegesen az ár-minőség-egyediség szentháromságát szem előtt tartva. Ha valaki még tud tuti jó helyeket, kérlek benneteket osszátok meg velem-velünk!

  • Háda (Rákóczi úti gyerek turi a keletinél; Kispesten a Centrum mellett; Nagy Lajos Király útja-kilós)
  • Maggie's (főleg hálózsák és sapka-sál szokott nagy választékban lenni)
  • Vatera 
  • Tesz-Vesz
  • Tesco (sima fehér rugik, body-k, felsők)
  • Ruhafalva (itt a postaköltséget kell belekalkulálni, de ha több mindent veszek, megéri, mert ki se kell hozzá mozdulni és sok akciójuk szokott lenni)
  • H&M (általában leárazáskor, illetve sapkát-kesztyűt és bundazsákot veszek itt)
  • Mini-Manó (tanulni járós cipők és hálózsákok elég jó áron vannak és találni szépeket is)
  • Gézengúz (szintén webshop, tízezer felett ingyenes kiszállítással)



2011. október 4., kedd

In the making...

Miután a laptopunk önkényesen szabadságolta magát másfél hétre, jobb híján ötleteltem és kevéske szabadidőmben a boltokat jártam anyagok után. És gazdagabb lettem néhány tapasztalattal is. Például, hogy bézs színű babalepedőt nem is olyan könnyű találni (sok üzletben a vanília fagyi árnyalatút is lebézsezték, csak vegyem már meg és ne kérdezzek annyit), vagy, hogy mustársárga mintás pamutvásznat csak a Hephaistos árul 25 000.-/méterért. A sárga anyagra még mindig nem találtam rá, de végül bézs lepedőt  találtam a Tesco-ban és Kispesten Boho Home-os Kata tippjére elmentem egy eldugott méteráru üzletbe, amiről kiderült, hogy a pamutvásznak mennyországa, ráadásul minden fele annyiba kerül, mint a belvárosban. Itt ezeket vettem a fejvédőhöz:


Nem tudtam eldönteni melyik a legjobb, úgyhogy vettem mindegyikből 2-2 métert, egy bézst, egy farmer hatásút és egy szürkéskék pöttyöset. Szivacsot bármelyik kárpitos szaküzletben árulnak többféle vastagságban, a miénk egy centis. Ugyan ezt a vékony fajtát nem vágják méretre, de egy ollóval nem nagy kaland felszabdalni.
De a végére hagytam az elmúlt két hét legnagyobb leleményét, a hintaszéket. Már írtam róla, hogy a kedvencem az Eames RAR, de sajnos a 110 ezer forintos árcédula kissé borsos a keretünkhöz mérten. Viszont van egy hely, ahol ugyan nem az eredetit, hanem egypetéjű ikertestvérét negyedannyiért meg lehet venni. Így szombaton elkirándultunk a Hajógyári szigetre és lecsaptunk rá.

Hanna & RAR (rrrrrrrr!)

Hannának is nagyon bejött, egész délután benne hintázott. (Megzabálom az új usánkájában:-)) Már csak a párna hiányzik belőle.